Kirándulás vízen és két keréken

Városlakóként vagy épp belföldi turistaként azonban sokszor nem is vesszük észre az elénk táruló látványt, holott minden lehetőségünk adott az épített vagy természeti örökség felfedezésére – főleg, ha a közösségi közlekedést hívjuk segítségül.

Ingázás hajóval

A munkába járás monoton szürkeségét bármely évszakban fel tudja dobni a hajó kellemes ringatózása és a szokatlan perspektívából elénk táruló látvány. A jó hír az, hogy ilyen, mondhatni romantikus utazásra a Budapesten dolgozóknak is lehetőségük van, hiszen a BKK által üzemeltett D2-es jelzésű átkelőhajók a belváros kellős közepén hétköznapokon reggeltől kora estig, 20-30 percenként szállítják az utasokat. Ezt a rövidített hajójáratot eredetileg ideiglenesen, a Kossuth Lajos téri metróállomás lezárásának idejére állították először forgalomba, de csakhamar olyan népszerűvé vált, hogy állandó helyet kapott a menetrendben.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy világörökségi helyszín látványa tárul eléjük munkába jövet-menet. A Kossuth Lajos tér–Batthyány tér közötti utat öt perc alatt megtevő kishajóról azonban elsőrendű panoráma nyílik az Országházra és a Várnegyedre, ráadásul a vízen nem lehet dugóba kerülni, és balesetek, útlezárások sem akadályozzák a közlekedését.

Napközben, egészen kora estig a hajóra az Erzsébet híd Petőfi téri oldalán is felszállhatunk. Kár lenne elszalasztani a lehetőségét annak, hogy néhanapján egy-egy hajózós reggellel ajándékozzuk meg magunkat. A legjobb az egészben, hogy mindez hétköznapokon BKK-bérlettel igénybe vehető.

Járatok a Dunán

A BKK egyik legnépszerűbb intézkedése kétségtelenül a dunai menetrend szerinti hajóközlekedés megszervezése volt. Amíg a D2-es hajójárat a Duna belvárosi szakaszán biztosítja elsősorban az átkelési lehetőséget, addig a D12 elnevezésű hajójárat a Duna hosszanti tengelyén nyújt olyan vízi élményt, amelyért az idelátogató külföldiek komoly pénzeket fizetnek a turistahajókon. A D12-essel a belvárosból a Kopaszi-gát–BudaPart és a Rómaifürdő felé is lehet hajózni, mely a Duna két partja közt cikázva megáll olyan népszerű, szabadidős célpontoknál is, mint a Margit-, vagy az Óbudaisziget. Emellett a D14-es átkelőhajó a csepeli Királyerdő és a soroksári Molnár-sziget között bonyolít le kompforgalmat. Nem mellékes, hogy mindegyik hajójáratra felvihető bicikli is, így akár hétvégi programok lebonyolításához is tökéletes megoldást kínálnak. Bátran ajánljuk a hajójáratokat vidéki vagy külföldi barátainknak is, hiszen igazán megfizethető áron, másfél-két órán át tartó, rendhagyó városnézés jár. (A hajójáratok hétköznap bérlettel, 24, 72 órás, illetve hetijeggyel, hétvégenként és ünnepnapokon 750 – gyerekeknek 550 – forintos jeggyel vehetők igénybe.) Attól sem kell félnünk, ha a vízen barátságtalanabb, szeles, esős időt fognánk ki: minden hajónak van fűthető belső tere is. Az útvonal teljes egészében átszeli a történelmi belvárost, és hét híd alatt áthaladva a legtöbb turisztikai szempontból jelentős épület látható róla. Arról nem is beszélve, hogy a dunai ártér átalakulásának kellemes kontrasztját adja északon a Rómaifürdőnél és a Hajógyári-szigeten megtalálható természetes növényzet, délen a Kopaszi-gáton kiépített szabadidőközpont.

Rugalmas közbringarendszer

A városban kerékpározás nemcsak menő, hanem egészséges és felettébb praktikus is. A dugóban reménytelenül ücsörgés helyett hihetetlenül felszabadító érzés bringán elsuhanni az álló kocsisor mellett. Öt éve Budapest is felismerte, hogy a modern nagyváros egyik legfontosabb, hatékony, környezetbarát és olcsó közlekedési eszköze a bicikli, és csakhamar ellepték a várost az almazöld bringák, melyek ma már 12 kerület 127 gyűjtőpontján vehetők fel és adhatók le. A Mol Bubi fatalos, trendi, könnyen átlátható közbringarendszer, melyhez egy hasznos applikáció is tartozik. A BKK emellett arról is gondoskodik, hogy minden gyűjtőállomáson nagyjából ugyanannyi elérhető bicikli legyen, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy üres gyűjtőállomással találkozunk. Egy napra ötszáz forintért férhetünk hozzá a rendszerhez, de egy hét sem kerül többe kétezer forintnál, egy évre pedig nagyjából kevesebbet kell fzetnünk, mint egy teli tank benzinért (12 000 Ft). Éppen ezért ideális közlekedési eszköz diákoknak, környezettudatos városlakóknak, folyton sietőknek, de a turisták is kedvelik, hiszen két keréken oda is eljuthatnak, ahova a városnéző buszokkal nem. Azt, hogy az indulás óta eltelt öt évben a város szerves részévé vált az almazöld bicikli, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy eddig több 2 millió kilométert tettünk meg velük.

Kirándulás kerékpárszállítással

A jó idő beköszöntével évről évre egyre többen pattannak saját biciklire. Ezt az egyén és a város szempontjából is dicséretes folyamatot igyekszik a BKK támogatni azzal, hogy egyre több járatán teszi lehetővé a kerékpárszállítást. A HÉV minden járatára és a hajókra felvihető bicikli, de még a 77-es, Zuglóban közlekedő troli esetében is figyeltek arra, hogy a kertvárosi városrészeken megnövekedett igény van erre a szolgáltatásra.

A lehetőségnek legnagyobb hasznát azonban valószínűleg a budai hegyekbe kirándulók veszik. Nekik jó hír, hogy a Hűvösvölgybe tartó összes villamoson, de a Farkasréten közlekedő 59-es villamosokon és a Széchenyi-hegyig közlekedő fogaskerekűn is velünk utazhat a biciklink. Az egyik legkedveltebb városi szabadidős célpontot, a Normafát hétvégente túrázók, hobbifutók, kisgyerekes családok és kutyasétáltatók ezrei lepnek el, így parkolóhelyet gyakran csak hosszas keresgélés után lehet találni. A levegőminőséget és az élményérzetet is nagyban növeli, ha a Boráros térről induló 212-es buszt választjuk, amely a legnehezebb hegyi terepen biciklivel együtt juttat el bennünket a legmagasabb pontra, hogy aztán a számtalan útvonal egyikén kényelmesen ereszkedjünk le akár Hűvösvölgyig. Kevésbé ismert, de legalább annyira nagyszerű kirándulási lehetőségek találhatók a Hármashatárhegyen is, ahova bringával a 65-ös buszcsaláddal tudunk feljutni. Tavasszal különösen ajánlott ellátogatni a környékre, hiszen kilátópontok, éttermek, biciklis- és túra-útvonalak, valamint több növényritkaság és pazar panoráma várja a kirándulókat.

Ne legyünk hát restek felfedezni a várost, ahol élünk, hiszen számtalan helyszín megannyi kellemes élményt kínál. A legjobb az egészben, hogy szinte minden egyszerűen megközelíthető bringával vagy közösségi közlekedéssel.

Cikkünk a Budapesti Közlekedési Központ szakmai támogatásával készült. További információk és ötletek: www.bkk.hu

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Hegyektől fürdőkig

Fürdőbe járni az ősz beköszöntével is jó szabadidős program. 

Filmes és zenei utazások, önkéntes programok, túrák a Himalájában és a Balkánon, pekingi kacsa Sanghajban és boros kalandozások itthon. 

A nyár beköszöntével mindenkit csábít a vízpart, hiszen ki ne szeretne a tikkasztó kánikula elől a hűs habokba menekülni? 

A nyári időszakban egyre több turista keresi fel a fővárosi nevezetességeket, Budapest fürdőit, illetve zöldövezeteit. 

Melyik az a város, amely négy irodalmi Nobel-díjast adott a világnak? Miért lett Chicago az art deco fellegvára? Hogyan mondanak a japánok nemet? Miként épül fel az ország ötödik legnagyobb, ám pusztán egy hétig álló városa?  És vajon melyik az az ország, amely birkákra szerelt mobiltelefonnal feltérképezett street view-val kampányol?

Földvári András mindig is sokat utazott, de egy éve, amióta nyugdíjba ment, folyamatosan távol van. Csaknem egyéves thaiföldi, malajziai és szibériai tartózkodás után csak rövid pihenőre tért haza, két nappal később már egy repülőn ült Marokkó felé, onnan pedig Sevillába vette az irányt.

Szorongásgátlót túladagoló utas, reptérről visszaforduló családapa – ugyanattól rettegnek, mint Jennifer Aniston, Megan Fox, Ben Affleck vagy Colin Farrel és még sokan mások. A repülésfóbia azonban kezelhető – mutatjuk, hogyan.

Szinte mindannyian jártunk már itt, de mégsem ismerjük igazán – holott a főváros második legnagyobb közigazgatási egysége a rómaiak egykori lakhelye és Krúdy kalandjainak színhelye volt, és rengeteg meglepetést tartogat.

Túrák a föld alatt és felett, száguldás két vagy több keréken, átcsúszás a hegyek közt, majd megpihenés egy fa lombjának takarásában – nem kell messzire utaznunk, ha hosszú időre feltöltő élményeket vagy netán földtől elrugaszkodott szálláshelyeket keresnénk.